Dr. Merényi László
(1931-2011)
A történettudományok kandidátusa, magyar-történelem szakos középiskolai tanár
1931. június 14-én született Munkácson. Édesapja, Dr. Merényi Oszkár irodalomtörténész-tanár, Berzsenyi legnagyobb kutatója.
A nyíregyházi evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett 1949-ben.
1949-53 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem hallgatója volt, itt kapott magyar-történelem szakos tanári diplomát 1953-ban.
1953-58 között a debreceni egyetemi könyvtárban tevékenykedett, 1953-65 között Nyíregyházán tanított a Zrínyi Ilona Gimnáziumban és az evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban.
1965-ben költözött Józsefvárosba. Itt élt egészen haláláig, 2011. július 6-ig.
A IX. kerületi Dolgozók Közgazdasági Technikumában (mai nevén Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium), a felnőtt tagozaton tanított 2007-ig, azaz 76 éves koráig.
Hivatása a felnőttoktatás volt. A fővárosból és az agglomerációból több ezer felnőtt diák tanult, művelődött az ő közreműködésével. Tanítványai szerették, tisztelték okosságáért, tiszta, érdekes óráiért, sok-sok számukra nyújtott segítségért, élményért. Tanított üzemi kihelyezett osztályokban is, tanulmányi versenyeket szervezett, létrehozta és gondozta az ország első esti tagozatos irodalmi szakkörét.
Napi tanári tevékenysége mellett végezte tudományos-irodalmi munkásságát. Már a hatvanas években számos folyóiratban publikált. 1964-ben lett a történettudományok kandidátusa, 1966-ban avatták egyetemi doktorrá.
Tudományos téren ekkor az 1912-13. évi Balkán-háborúk magyarországi visszhangjával foglalkozott. A továbbiakban kutatásait kiterjesztette az 1900-as évektől 1918-ig terjedő időszakra. Ilyen tárgykörű kutatási eredményeit különböző folyóiratokban publikálta.
A ’70-es évek végétől kezdve jelentek meg könyvei a XX. század elejének történetéről. Ezek népszerű tudományos stílusban íródtak; a nagyközönség körében kedvező visszhangjuk támadt.
Kezdettől fogva felismerte, milyen fontos Magyarország kapcsolata a kelet-európai népekkel. Ilyen témájú írásai nem csak hazánkban, hanem külföldön (pl. Lengyelország, Bulgária) is megjelentek.
A Monarchia történetével kapcsolatos kutatásaira időközben felfigyeltek. 1964-ben Kerékgyártó-ösztöndíjjal egyhónapos bécsi kiküldetést kapott. Részt vett több tanácskozáson.
Szívügyének tekintette, hogy a nagyközönséget megismertesse a történettudomány új eredményeivel. Az 1. világháború témakörében több könyve is megjelent, pl. Boldog békeidők, Pisztolylövés Bécsben, A cattarói matrózfelkelés, Amiens, 1918, Erdély védelme, 1916.
Fő témája mellett családja történetét is kutatta. Emberi és fiúi kötelességének érezte, hogy foglalkozzék édesapja, Dr. Merényi Oszkár irodalomtörténész, valamint nagybátyja, Mátrai (Gottwald) Gyula, kétszeres Kossuth-díjas építész életével és munkásságával. Nagybátyjáról szóló könyve 1997-ben jelent meg. Később egyéb építészettörténeti munkái is napvilágot láttak; Fellner Jakab, Fellner Ferdinánd, Hauszmann Alajos és Mokk László életét és munkásságát dolgozta fel.
Gyakran publikált felnőttoktatás témájú tanulmányokat, cikkeket, számos szócikke jelent meg például a Felnőttoktatási és Képzési Lexikonban. Tudományos és irodalmi munkásságának elismeréseképpen neve több lexikonban szerepel. Beszélt, írt, olvasott németül, angolul és franciául. Ezen kívül tudott lengyelül, oroszul, horvátul és olaszul is. Turistaként gyakran járt külföldön, ahol idegennyelvi tudását alkalmazhatta.
Hátrahagyott szerettei: felesége, Balogh Veronika tanítónő és fia, Jenő 2 unokával.
